Kezdő lap

A Brunnbauer-Budapest Szerelvénygyártó Kft . 1993-ban alakult a MOL RT. Magyar Szénhidrogénipari Kutató-Fejlesztő Intézet, valamint a Brunnbauer-Armaturen Produktions GmbH, Wien cég szakembereiből.

A megalakulást követően – a növekvő piaci igényeket kielégítendő – a termékválasztékot rohamosan bővíteni kellett. Az örökölt olaj- és gázipari elzáró szerelvények fejlesztése és bővítése mellett, nagynyomású erőművi szelepek gyártását indítottuk el.

Az igazi áttörést a szabályzó és visszacsapó szelepek kifejlesztése hozta. A kis és nagy ΔP-re egyaránt alkalmas, két irányban működtethető szabályzó szelep osztatlan sikert aratott.

Megalakulásunk óta képviseljük a hamburgi LESER cég biztonsági szelepeit, mint kizárólagos magyarországi képviselet. Ügyfeleinket, szükség szerint mérnöki szaktanácsadással, saját raktárunkból szolgáljuk ki, ahol megtalálhatók a gyakori szeleptípusok és cserealkatrészek mellett a nyitónyomás megváltoztatásához szükséges szeleprugók is.

Szerviz csapatunkat 2006. év végén hoztuk létre ipari szerelvények javítására, felújítására. Már az első évben sikerült bizonyítani hozzáértésünket erőművekben, vegyiparban és gyógyszergyárakban is, tervezett leállások karbantartási munkáiban. Próbapaddal felszerelt szervizautónkkal a váratlan üzemzavarok elhárítását is igen rövid határidővel tudjuk vállalni. A felvállalt karbantartási feladatok mellett fontos feladat még a BRUNNBAUER armatúrák és a LESER biztonsági szelepek garanciájának ellátása.

Termékeink sikerét a piaci igényekhez igazított fejlesztéseknek és a nagy technológiai fegyelemmel betartott minőségpolitikánknak köszönhetjük. ISO 9001 szerint működtetett minőségbiztosítási rendszerünket 1996-ban építettük ki, tervezéstől a gyártásig. 1998-ban atomerőművi nukleáris beszállítói minősítést szereztünk.

Termékeinket nyugodt szívvel ajánlom figyelmükbe remélve, hogy hamarosan elégedett ügyfeleink között tisztelhetjük.

 

Donkó Sándor
ügyvezető igazgató